KKVHÁZ
 

#

KKVHÁZ KKVHÁZ
 

KKVHÁZ

 

KKVHÁZ
 
  • KKVHÁZ cikkek
  • Szakértőink
  • Küldetésünk
  • KKVHÁZ KLUB TAGSÁG
  • Hirdessen nálunk!
 

33 éve a mikro-, kis- és középvállalkozások szolgálatában

Interjú Kupcsok Lajossal a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöki főtanácsadójával.

Kedves Lajos! Jó pár éve ismerjük egymást. Tudom, sok fontos feladatot megoldottál már a pályád során. Amit csak én ismerek, mind emberpróbáló izgalmas kihívás volt. Most a BKIK egy éve kezdődött rendbetételében veszel részt, ez is biztos motiváló lehet.
Kérlek áruld el, mit tartasz a pályád eddigi legfontosabb sikerének?

Egyértelműen a hazai mikro-, kis- és középvállalkozói kör 33 éve tartó szolgálatát, melyből nehéz lenne egy momentumot kiemelni.

Pályámat a kisiparosok között, Komárom – Esztergom megyében, a KIOSZ-nál kezdtem jogászként, majd bizalmat kaptam a több mint 1200 kisiparost tömörítő Tatabánya és Környéke Ipartestület ügyvezető elnöki feladatának ellátására. Innen az Ipari Minisztériumba kerültem, ahol vállalkozásösztönzési főosztályvezetőként a gazdasági kamarák tartoztak hozzám. Ezt követően a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) "igazolt le", ahol négy cikluson át, 16 évig voltam főtitkár. Mellette "civilként" lakhelyem, Piliscsaba alpolgármesterévé, majd  Pest megye országgyűlési képviselőjévé választottak.

A Parlament után a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgató-helyetteseként egyik kezdeményezője és alapítója voltam a más néven, de még ma is működő Közép – Európai Kereskedelemfejlesztési Hálózatnak. Határainkon túl 22 irodát készítettünk elő, állítottunk fel, melynek feladata a hazai kkv-k exportjának fejlesztése.

Az MNKH után a legnagyobb magyar állami vállalatnál, a Magyar Villamosművek Zrt.-nél kaptam felkérést a pozsonyi külképviselet létrehozására és vezetésére.

Eljutottunk napjainkhoz, amikor a BKIK-ban elnöki főtanácsadóként dolgozom.

A BKIK nagy falat, sok szereplő összehangolt munkáját igényli. Ebben vannak olyan elemek amelyeket most "csak" újra kell gondolni. Vannak azonban olyanok is, amelyek újak. Egy ilyen a V4 országokkal való együttműködés. Mi itt a koncepció? Hogyan illeszkedik ez a kormányzat munkájához?

A BKIK 2020 – 2024-re szóló külgazdasági stratégiájának központjában a V4, V4+ reláció, s azok gazdasági kamaráival való együttműködés áll. Tavaly a PMKIK-val alapvetően a V4 – V4+-os országok fővárosi és területi kamaráival való együttműködésre kötöttünk megállapodást. A visegrádi országok közel 65 milliós piac, benne Szlovákia 2. – 3., Lengyelország 4. Csehország 6. exportpartnerünk. A magyar nemzetiségű vállalkozók Szlovákia tekintetében természetes hidat jelentenek az anyaország és a célország vállalkozói között. A még nem exportáló piacképes vállalkozók a visegrádi és a szomszédos országokban szerezhetnek legkönnyebben exporttapasztalatokat.

A vállalkozások önszerveződő képességét kihasználva a kamarai rendszerek térségi összekapcsolásával is javítani lehet a gazdasági kapcsolatokat. Szükség van egy hatékony eszközre, ahol valódi tagsággal, regisztrált vállalkozásokkal rendelkező területi kamarák alkotnak szövetséget a négy ország közös gazdaságpolitikai céljainak elérését szolgálva. Gondolok itt a kkv-s versenyképesség, kereskedelemfejlesztés, beruházásösztönzés, az energetikai és a közlekedési infrastruktúra, a digitalizáció kihívásaira is. Ehhez a korábbiaknál hatékonyabb eszközt kínál a V4-es Területi Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége.

Ami a kérdésnek a kormányzat munkájához való illeszkedés részét illeti, a kormány gazdaságpolitikájának szintén a szubrégió jelenti a központi elemét. A V4-ek súlya az Európai Unióban felértékelődött. Kormányzati cél: teljes Közép-Európa valós gazdasági térré fejlesztése, 10 000 új exportáló kkv és eredményes "kifektetési stratégia" a magyar vállalkozások részéről a határon túlra. A BKIK-nak feladata van ezen célok megvalósításában. A BKIK külgazdasági stratégiája mellett szolgáltatási struktúrája fejlesztéséről szóló dokumentumában is rögzíti a V4 és V4+ országokat érintő gazdaságszervezési szolgáltatásait az üzleti partnerkereséstől, a szakmai programokon keresztül, a közös adatbázisig, az állami gazdaságszervezéssel való intézményes kapcsolattartásig terjedően.

A KKVHÁZ a magyar gazdaság kávéháza régen keresi a kapcsolatot a BKIK-val. Most hosszú évek után remény nyílik egy együttműködésre. A Kereskedelmi Tagozat, a GSZT és Zsabka Zsolt révén az Ipari tagozat is az együttműködési szándékát jelezte.
Hogy látod, mi lehet az a kommunikációs rés amiben hasznos lehet a közös gondolkodás?

Egyetértek a felsorolt tagozatok együttműködési szándékára vonatkozó megjegyzéseddel, ugyanakkor a potenciális partnerek közül a kézműveseket se felejtsük ki. Számos olyan vegyértékük van, a családi vállalkozásoktól, a hiányszakmákon keresztül, a szakmunkástanulók és a mesterek képzéséig, ahol megkerülhetetlenek.

A mi "műveleti területünk" a közös akciókban és feltehetően a majdani közös pályázatokban körvonalazható. A KKVHÁZ jól illeszthető területi gazdasági szervező munkánkhoz is. Ennek konkretizálása persze további tárgyalásokat igényel.

Nem Te lennél, ha nem lenne legalább 5 évre elegendő víziód és terved a kamaránál. Melyek az elnöki főtanácsadó feladatai?

Szerződés szerinti feladatköröm a kormányzati, fővárosi önkormányzati szervekkel, intézményekkel, a V4-es és a szomszédos országok kereskedelmi és iparkamaráival való kapcsolatok, együttműködések építése, valamint a kamarai szolgáltatások fejlesztésének segítése. Ezen kívül "melléküzemágban" a Budapesti Kamarai Napok 2019. évi kéthetes sikeres rendezvénysorozatának főszervezője voltam, s "tető alá hoztam" a PMKIK-val való együttműködési megállapodást is. Az én jövőképemben egy több, mint 170 éves múlttal rendelkező, Közép-Európában meghatározó jelentőségű kamara építése szerepel. A BKIK az elmúlt egy évben Nagy Elek elnök úr vezetésével szervezettebbé vált, szolgáltatásait fejlesztette, megítélése a vállalkozások körében a felmérések szerint egyértelműen javult. A koronavírus-válság vállalkozásokat sújtó hatásainak enyhítésére, kezelésére javaslatokat tettünk a kormány illetékes szerveinek, továbbá a mikro- és kisvállalkozásokat "Válságkezelési Kisokos" kiadvánnyal segítettük. A kamara 4 éves ciklusokban gondolkodik és működik. Az elmúlt évi munkát folytatva szükségünk lesz a következő ciklus szisztematikus végig vitelére.

Kevés ember van, aki meglehet segítség nélkül. Ott van a családod. Hát nem lehet rátok fogni, hogy egy otthon ülő csapat lennétek. Beleszól a feleséged a dolgaidba? Egyeztetsz vele?

Feleségem a PMKIK alapító tagja, 25 éve küldötte, a Magyar – Szlovák Üzleti és Tájékoztatási Központ vezető-helyettese. Szerencsés helyzetben vagyok, mert nem csak a magánéletben, de a kamarai munkában is társam. Félszavakból is megértjük egymást, ismeri gondolkodásomat, értékrendemet. Munkaterületünk sok témában keresztezi egymást, ezért természetes, hogy kíváncsiak vagyunk egymás véleményére és az elmúlt húsz év azt mutatja,  jól, eredményesen tudunk együttműködni.

Köszönjük az interjút!

 
 

FEL

Szóljon hozzá!      (Jobbra tudnivalók!)

Szakértőnk további cikkei