KKVHÁZ
 

#

KKVHÁZ KKVHÁZ
 

KKVHÁZ

 

KKVHÁZ
 
  • KKVHÁZ cikkek
  • Szakértőink
  • A KKVHÁZ bemutatkozik
  • KKVHÁZ KLUB TAGSÁG
  • Hirdessen nálunk!
 

Hallgasd el, hogy csúcsvezető voltál!

Egy generáció katasztrófája a munkaerőpiacon.

Van szerencsém jól ismerni egy hölgyet, akivel együtt jártunk az egyetemre, hogy azután pár éve újra találkozzunk, együtt dolgozzunk egyebek között a KKVHÁZ projekten is. Holéczy Katalin pénzügy szakon végzett az egyetemen, remek eredményekkel, nyelveket beszél és sok magas beosztást betöltött. Az állami átszervezések őt is elérték. Megszűnt a munkája. Az elmúlt közel egy évben mással sem telt az ideje, állást keresett. Ő is a KKVHÁZ Klub tagja. Hála Istennek hamarosan munkába áll, középvezető lesz a képzettségének megfelelő területen, sok vidékre járással. Úgy gondoltuk, az Ő bemutatásakor Önöket olvasókat, sokkal jobban fogja érdekelni egy erősen 50 + hölgy álláskereső kálváriája, mint a szokásos életrajzi sztereotípiák. Hát lássuk!


Szia Kati! Én azt gondolom, hogy aki elveszti az állását, először bele sem gondol mi előtt áll. Csak később következik, hogy „OK akkor kihez fordulhatok”? Talán először a barátok? Vagy éppen nem? Mik voltak a hiedelmeid és mik a konkrét tapasztalataid?

Igen, tényleg nehéz helyzet. Az első gondolatok valóban a barátok. De akkor jönnek a kérdések. Hogyan szólítsam meg, mit mondjak? Ennyi idősen, nőként, vezetőként vajon ki az, aki mellém áll? Tudniillik a látszat ellenére ez mind hátrány.
Aztán rá kellett jönnöm, hogy a közeli barátaim leginkább humán területen működnek, így nagyon kevesen ismerik a szakterületemet, a legtöbben nem is nagyon értik mivel foglalkoztam, foglalkozom. Emiatt nem érzik úgy, hogy segíteni tudnának, meghallgatnak, megértenek, de ajánlani nem tudnak.
Úgyhogy megkerestem a volt kollégákat, ismerősöket. Nyilván azokat elsősorban, akiket becsültem, akikkel szerettem együtt dolgozni, és úgy gondoltam ez kölcsönös. Különböző fogadtatásra találtam. Volt, aki nagyon segítőkész volt, de a legtöbben megértően meghallgattak, és utána eltűntek. Nekem ez nagyon furcsa, tőlem, ha valaki segítséget kér, akkor azonnal elkezd járni az agyam, hogy tudnék tenni valamit. Bárkiért. Sajnos arra is rá kellett jönnöm, hogy ez másnál egyáltalán nem így működik.
 

Azt el tudom képzelni, hogy az életrajzodat, a motivációs gondolataidat millió helyre elküldted. Válaszolnak a cégek, vagy csak akkor van folytatás, ha érdekled őket?

Igen ezután jöttek a hirdetések. Reggeltől estig bújtam Őket, készítettem jónéhány testre szabott CV-t, mert azt már megtanultam, hogy a CV vissza kell köszönjön a hirdetésnek. Miután sehonnan semmi válasz nem jött, szakemberekhez kezdtem fordulni, hogy kell ezt csinálni? Szépen lassan megtanultam, hogy ha sikert akarok elérni, akkor egész másképp. Először is a pályázók 80%-a nem hirdetés alapján helyezkedik el, hanem ajánlás, vagy direkt megkeresés útján! A legnehezebben talán azt a tanácsot fogadtam el, hogy ne írjam be az önéletrajzomba a valós pozícióimat. Például vezérigazgató helyett írjak csak vezetőt. Vagyis butítsam le. Miért? Nagyon egyszerű a válasz. Az én speciális szakterületemen egy banknál, egy cégnél egy olyan pozíció van, amely megfelel a korábbi szintemnek, amelyre az esetek többségében, már volt belülről „kitermelt” kolléga, aki fiatalabb, és/vagy aki maga alá nem akar felvenni, nehogy a fejére nőjek. Hiába nem akarok.
 

Jutottál el állásinterjúkig? Kikel volt módod beszélni (persze név nélkül) és mik voltak a benyomásaid?

Nagyon kevés állásinterjúra jutottam el. A legtöbb HR-es valószínűleg, meglátva az életrajzomat, azonnal félretette. Túl sok voltam. Eddig azt hittem az ilyesmire büszkének kell lenni, nehéz volt megtanulni, hogy nem így van. Lett két önéletrajzom amellyel „sakkoztam”, találgattam mikor melyiket küldjem. Ez bevallom némileg elkeserített. Visszajelzést még ritkábban kaptam. Ha kaptam mégis, akkor is csak nagyon általánost, így még csak nem is tudtam okulni belőle.

Ha mégis behívtak, akkor többségében a nálam 10-15 évvel fiatalabb szakmai vezetőkkel találkoztam, akik, ahogy említettem féltek a náluk idősebb, tapasztaltabb Szakembert alkalmazni mind generációs, mind karrier szempontból. Bevallom annak idején, fiatal vezetőként bennem is volt hasonló félsz, hát most visszakaptam.
Meg kellene teremteni az idősebb, tapasztaltabb emberek elfogadásának, és értékelésének kultúráját. Náluk már nem kell tartani attól, hogy beteg lesz a gyerek, ők szívesen, többnyire a szakma szeretetéből dolgoznak. Az a fontos, hogy hasznosnak érezzék magukat, ezért sokat és jól dolgoznak. Fel kellene ismerni, hogy (remélhetőleg) mindenki lesz idősebb. Nyugat- Európában már bevett gyakorlat a korábban születetteket foglalkoztatni, nálunk úgy látom még nagyon nem. Pedig anyagilag is megéri a munkáltatónak is.
 

A sok idő és a szükségszerűen sok visszautasítás elveszi az ember önbizalmát. Te is éreztél ilyet? Az ember el kezd ilyenkor kételkedni Önmagában?

Igen, valóban elkezdtem kételkedni, magamban is és a helyzetemben is. Ez indított arra, hogy elgondolkodjam egy másik úton is, és vállalkozást alapítsak, mely elsősorban KKV-k pénzügyi, vállalatfinanszírozási tanácsadására irányult. Úgy tapasztaltam, hogy a kis-és közép vállalkozások híján vannak annak a tudásnak, időnek, készségnek, amellyel banki ügyeket, ezen belül is például egy hitelfelvételt le tudnak bonyolítani. Nem tudják kihez, hova, hogyan forduljanak. Én ebben vagyok otthon. Így sikerült néhány eredményes tranzakciót, forrás bevonást lezárni. És azzal foglalkoztam, amit szeretek. De egy magán vállalkozás felfutásához idő kell. És sajnos nyugdíj közeledtével nem is nagyon érdemes KATÁ-s vállalkozónak lenni.(A KATA rontja a várható nyugdíj mértékét egy bizonyos szint felett. ) Ezért továbbra is pályáztam állásokra, felvértezve immár a tanácsadók által nyújtott összes „fortéllyal”.
Most kopogjuk le, jóra fordulni látszik a dolgod. Volt olyan pillanat amikor a képzettségednél lényegesen alacsonyabb szintű munkát is számításba vettél?
Valóban olykor megfordult a fejemben, hogy alább adom, de ez egyszer már megtörtént velem, és az nagyon keserves volt, egy életre megjegyeztem, úgyhogy letettem róla. Akkor inkább marad a vállalkozás.
Most optimista vagyok, mivel végül úgy érzem sikerült a felkészültségemnek megfelelő önálló munkát találni. „Csak” az kellett hozzá, hogy valakik azt keressék, hogy mely területen tudnának engem igazán jól hasznosítani, és nem azt hogy ennyi idősen, nő létemre miért nem vagyok alkalmas. Itt nem szégyellték elárulni, hogy túl jó az önéletrajzom, azért vannak gondban. Rendkívül hálás vagyok az őszinteségért, a jóindulatért, és a segítőkészségért. Igyekszem a munkámmal viszonozni.
 

Ennek a nagyon hosszú időnek mi a tanulsága, amit a veled korabeli hölgyeknek érdemes megszívlelni? Ne adj Isten, ha veled újra megtörténne, mit csinálnál másképp?

Határozottabban állnék a jövőmhöz.
Megtanultam, hogy ilyen helyzetben azonnal ki kell jelölni, egy, vagy két lehetséges jövőbeni utat, és azon el kell indulni. Nem szabad letérni, hinni kell benne, és nem szabad mindenfélét bevállalni még mellé.
Ha például az álláskeresés mellett dönt valaki, meg kell határozni, hol van valós piaci kereslet iránta, ebből ki kell választani maximum három neki tetsző szakterületet, és a cél érdekében mindent és mindenkit meg kell mozdítani.
Érdemes profi tanácsadót fogadni, az útkeresés és az álláskeresés is ma már önálló szakma, hiába jó szakember valaki a saját területén, sajnos ezt is meg kell tanulnia, ha el akar helyezkedni.
Ápolni, bővíteni kell a kapcsolatokat, és hasznosítani. Állásra ajánlkozni ismerősnél ma már teljesen normális, bevett dolog, és nem azonos a korábban elhíresült protekcióval. Mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak közös érdeke, egy állást minél kisebb kockázattal, ismerős ajánlásával betölteni. Ezt fel kell vállalni, emiatt nem kell szégyenkezni, különösen a mi korunkban nem, amikor már többségében bizonyítottan letettünk valamit az asztalra. A nehézség az, hogy jó időben legyünk jó helyen, vagyis legyen éppen üresedés ott, ahol kopogtatunk. Ehhez, mint mindenhez kitartás kell.

 

Köszönjük az interjút!

Én köszönöm, jól esett átgondolni, összegezni, értékelni az elmúlt időszakot nekem is.
 

 

FEL

Hozzászólások  

 
#1 Fekete István 2020-03-11 17:42
Kedves Kati és Jóska! Az álláskereséshez egy gondolatot szeretnék hozzáfűzi. Ilyen esetben a barátoktól segítséget várni teljesen felesleges. Miért? Mert ez szívesség kérés, amit ráterhelünk valakire, aki már amúgy is roskadozik a hasonló kérések súlya alatt. Mit lehet inkább tennki? Ugy kell megközelíteni a barátokat, hogy annak számukra is legyen hozadéka. Példa: "Kedvesem, Te is tudod, hogy mire vagyok képes. Ha hallasz arról, hogy valahová keresnek egy ilyen munkaerőt, nyugodtan ajánlj engem, meg fogsz dicsőülni - meglátod."
 

Szóljon hozzá!      (Jobbra tudnivalók!)

Szakértőnk további cikkei