KKVHÁZ
 

#

KKVHÁZ KKVHÁZ
 

KKVHÁZ

 

KKVHÁZ
 
  • KKVHÁZ cikkek
  • Szakértőink
  • Küldetésünk
  • KKVHÁZ KLUB TAGSÁG
  • Hirdessen nálunk!
 

A KKV szektor még nem használja. Bizalmi vagyonkezelés (bvk)

A bvk biztonságos keret, a kkv-k számára a hagyományos öröklés, a vállalat eladás, a felvásárlás és más esetekben.

Interjú B. Szabó Gáborral a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. partner igazgatójával.

Még a rendszerváltás előtt Ön a KKM kötelékében ( Külkereskedelmi Minisztérium) kezdte a pályáját. Igen jó iskola lehetett, az akkori Magyarország külkereskedelmi krémjével kerülhetett kapcsolatba. Kik voltak a mesterek, hogy alapozta az a „műhely” hazánk rendszerváltozáskor mutatott versenyelőnyét?

Valóban nagyszerű és izgalmas iskola volt ez egy fiatal pályakezdőnek. 1985 és 1989 között dolgoztam a a KkM Jogi Főosztályán, ahol elsődleges feladatom a külkereskedelmet érintő jogszabályok előkészítése, a kapcsolódó tárcaegyeztetések, valamint az ország főleg kétoldalú nemzetközi egyezményeinek (pl. kettős adóztatást elkerülő egyezmények, beruházásvédelmi egyezmények) előkészítése és kitárgyalása volt. Onnan „fentről” olyan rálátásom volt a területre, amely elősegítette egy-egy problémahalmaz stratégiai szemlélettel való megközelítését, viszont a konkrét tárgyalások és egyeztetések során kényszerűen kellett elsajátítani a taktikai fogásokat is. Az igazi izgalmakat azonban maga a gyorsan változó idő okozta. Amikor beléptem, a külkereskedelem – mint a keleti blokkban általában – állami monopólium volt, vagyis azzal csak az állam által erre létrehozott és feljogosított állami vállalatok foglalkozhattak. Amikor viszont ’89 kora őszén eljöttem onnan, az állami monopólium gyakorlatilag lebontásra került, előbb az un. párhuzamos külkereskedelmi jogok, majd az alanyi külkereskedelmi jog formájában. Ez igazi és radikális reform volt a javából, és büszke vagyok rá, hogy aktív részese lehettem.

Nagyon sokat, de főleg szemléletmódot tanulhattam ez alatt a négy év alatt a külkereskedelmi jog olyan legendás alakjaitól mint Náray Pétertől, Bánrévi Gábortól (ők sajnos már nincsenek közöttünk), a későbbi külügyminisztertől Martonyi Jánostól vagy az éppen jelenleg alkotmánybíró Dienes-Ohm Egontól, de a közgazdasági és pénzügyi területek vezetőitől is, hogy csak az egyik szellemi mentoromat, a néhány éve sajnos szintén eltávozott Polgár Ferencet említsem.
 


A bizalmi vagyonkezelés a néplélekben a vagyon kimentés szinonimája. Sokan úgy gondolkodnak, ha vagyonkezelésbe adom a vagyonomat, megszabadulok a vagyon eredetének esetleg kétes történetétől. De ha nem így van, akkor meg minek adnám idegen kezébe?

A professzionális bizalmi vagyonkezelésnek (bvk.) annyi köze van a vagyon kimentéshez, mint Gizikének a gőzekéhez. Ez egy téves elképzelés (mint ahogy korábban az „offshore” fogalmát is tévesen azonosították pusztán az adócsalással), ami arról tanuskodik, hogy a bvk. fogalma, mindössze öt éves jogintézményről lévén szó, ma még széles körben ismeretlen. Sajnos még abban a körben is, amely viszont eredménnyel tudná alkalmazni, és itt nem titkoltan a kkv. szektorra utalok. Ez az ismeretlenség azonban egyúttal meg is határozza egyik legfontosabb feladatunkat, az edukációt, a hiteles tájékoztatást és ismeret terjesztést.

A szigorú személyi, tárgyi és anyagi feltételek teljesítéséhez kötött hatósági (MNB) engedéllyel működő üzletszerű bizalmi vagyonkezelők – amilyen az általam képviselt Primus Trust Zrt. is, amely nemcsak az első de egyben piacvezető is – nem a „vagyon kimentés”, hanem a vagyonvédelem intézményi eszközei lehetnek és nem az illegalitás, hanem a legalitás, a „kitisztulás” irányába sgíthetik elmozdulni a vagyonok tulajdonosait, ráadásul mindezt adóhatékony módon. Utóbbinak köszönhetően a bvk. például az un. deoffshorizációnak is a leghatékonyabb eszköze lehet.

Az egyes számú jog- és gazdaságpolitikai indok a bvk. bevezetése mellett éppen az volt, hogy a nemzetgazdaság és az üzleti szféra szemponjából kiemelt jelentőséggel bíró kkv-k (jelentős részük családi vállalkozás!) számára megteremtődjék egy olyan struktúra, amely biztonságos alternatívát ad a hagyományos öröklési szabályok és eljárások lassúságával és bizonytalanságával szemben, vagy éppen a vállalat eladásokhoz és felvásárlásokhoz tudjon bioztonságos kereteket adni.

A bvk. azon kötelező jogi sajátossága, hogy a vagyonrendeléssel, azaz egy vagy több vagyonelemnek bvk-ba adásával, egyben a tulajdonos személye is megváltozik (ti. a tulajdonjog a vagyonrendelőről átszáll a vagyonkezelőre) kétségtelenül egy jelentős pszichés gátat jelent az új intézmény befogadásával szemben. Ez azonban csak addig van így amíg az érintett meg nem ismeri a bvk. működési szabályait és üzleti „táncrendjét”, és fel nem ismeri, hogy végső soron a bvk. sem más, mint egy adott körülmények között jelentős hasznot hajtani képes üzleti szolgáltatás. Ehhez azonban szellemi nyitottságra és az új befogadására való képességre van szükség a potenciálisan érintettek részéről. Az interjú műfaji keretei nyilván nem teszik lehetővé a részletek megismertetését, de remélhetőleg a KKVÉHÁZ keretein belül lesz majd módunk ezt is megtenni.
 


A háttérbeszélgetések során kiderült, hogy sok USA ügyfele van a cégüknek. Hogy fordulhat elő, hogy a piacgazdaság jogilag is legfejlettebb államából a mi kis hazánkat választják, vagyonkezelésre? Vagy személyesen Önt?

Noha a szakmai kapcsolati rendszerem az USA-ban meglehetősen széles, jelen esetben mégsem ez a döntő. Azok a szakértő partnereink (főleg „asset protection lawyers”, azaz vagyonvédelemmel foglalkozó ügyvédkollégák) nagyon hamar képesek a magyar bvk. szabályok előnyeit felismerni az általuk tőmegesen használt észak-amerikai és karibi trustokkal szemben. Egy olyan amerikai ügyfélnek, aki a fentebb említett edukációs folyamaton már réges-régen túl van, viszonylag egyszerű megértenie, hogy miért jelent számára nagyobb biztonságot az, ha megtakarításai és az üzleti vállalkozásaitól elkülönített személyes vagyonának egy része magyar és nem amerikai trustban áll. Legfőképp egyébként azért, mert míg egy esetleges amerikai bírói ítélet egyszerűen kötelezheti az amerikai trusteet (vagyonkezelőt) a vagyon kiadására a vagyonrendelő üzleti hitelezője részére, addig ugyanerre egy magyar jog alatt létrehozott bvk. esetében a magyar vagyonkezelő vonatkozásában már nincsen joghatósága. A félreértések elkerülése végett itt nem fedezetelvonásról van szó. A bíróság által jogerősen megállapított fedezetelvonással szemben a bvk. sem tud érdemi védelmet nyújtani. Ugyanakkor az időben létrehozott bvk. hatékony és teljesen jogszerű vagyonvédelmi eszköz.
 


Úgy értesültem, hogy a cégük pillanatnyilag több mint 80 milliárd Ft-nyi vagyont kezel. Ez óriási érték. Hogy sikerül felülkerekednie a vagyon gazdáinak a vagyon elvesztésének rémén? Önök milyen garanciákat nyújtana? Van-e itt állami szerepvállalás?

Ez az összeg csak egy nyilvánvalóan hozzávetőleges, bár nagyságrendileg megalapozott szám. A Primus Trust által kezelt vagyonok értéke ugyanis folyamatosan változik. Pontos nyilvántartási és számviteli kötelezettségeink csak az egyes, egymástól szigorúan elkülönített és elhatároltan kezelt vagyonokra nézve van, amelyek pontos értékét a kezelt vagyonok éves pénzügyi beszámolóiból tudjuk magunk is kiolvasni. Itt jegyzem meg, hogy noha a kezelt vagyon nem önálló jogalany (polgári jogi viszonyokban mindig a vagyonkezelő jeleníti meg és képviseli), ugyanakkor önálló adóalany (Tao. és Hipa.), saját adószámmal, adóbevallásokkal és éves mérleggel rendelkezik, vagyis adójogi természetét tekintve nagyon hasonlatos egy gazdasági társasághoz.

A „vagyonelvesztés réme” ügyfelenként eltérő akadályt jelenthet. A külföldieknél, az előbb már említett magasabb ismertségnek és jártasságnak köszönhetően, erről az akadályról tulajdonképpen nem is beszélhetünk. Természetesen egy érthető, jól kidolgozott és a vagyonuk védelmére vonatkozó garanciákat rögzítő szerződésre ők is igényt tartanak. A hazai ügyfeleknél az „akadálylebontás” némileg hoszadalmasabb, bár a társaim és jómagam ügyvédi, illetve bankári előéletében gyökerező sok-sok éves személyes ismeretség és bizalom, nyilván jelentősen megkönnyíti és gyorsítja ezt a folyamatot. A személyünknek szóló és igen megtisztelő bizalmon túl persze azért más garanciákat is fel tudunk mutatni:

· 20M EUR összegű felelőségbiztosítás a Lloyd’s-tól, amely a hazai üzleti szolgáltatói piacon valószínűleg egyedülállóan magas összeget jelent;

· részletesen kidolgozott szerződéses garanciák a vagyonkezelés módját és a vagyonkiadás szabályait illetően;

· protektor állítása a vagyonrendelő részéről, akinek feladata a mi tevékenységünk ellenőrzése, adott esetben a vagyonkezelői döntéseinkkel szembeni vétójog gyakorlása.

A minőségbiztosításnak az államra eső része az, hogy működésünk feltételeinek folyamatos fennállását az MNB évente auditálja és ennek eredményeként járul csak hozzá működésünk folytatásához.

Immáron öt éves tapasztalatunk alapján elmondható, hogy mindezek együttesen ügyfeleink számára megnyugtató garanciacsomagot jelentenek. Általános és nemzetközi érvénnyel is elmondható azonban, hogy a bvk-ban vagy a trustban rejlő legnagyobb kockázatot nem az a „moral hazard” jelenti, hogy a vagyonkezelő ellopja a kezelt vagyont vagy súlyos gondatlansággal annak teljes értékvesztését idézi elő, hanem az, hogy a vagonkezelési folyamatok során olyan hibás döntések kerülnek meghozatalra, amelyek részleges vagyonvesztést okozhatnak. A másik valós kockázat pedig az egyébként helyes döntések nem megfelelő módon való kivitelezésében rejlik. Ezek a kockázatok azonban az adekvát vagyonkezelői szervezet kialakításával, valamint a helyes belső eljárási és kontrolling szabályokkal a minimálisra korlátozhatók.
 


Érzek egy kis ellentmondást is a vagyonkezelésben. Ahhoz, hogy a vagyonkezelő jól kezelhesse a vagyont , - sok esetben az eredeti tulajdonosnál jobban – szakembereket kell bevonni. Ezek költsége és a vagyonkezelő profitja után marad még valami a szegény tulajdonosnak is?

A bizalmi vagyonkezelés „magas iskolája” kétségtelenül az, amikor egy jól-rosszul működő vállakozásból kell piacképes vállalatot csinálni, felkészítendő azt egy hosszabb távú működésre vagy éppen a sikeres exitre, az eladásra. Ez természetesen nem egy „szólótáncos” műfaj és, ne áltassuk magunkat, nem is olcsó. Itt különféle szakemberek dolgoznak ugyanazért a célért és munkájuk sikerét csakis szinergikus együttműködésük garantálhatja. Egy eredményes, azaz az optimális célkitűzéseket elérni kívánó exitre való felkészítés minimum a következő szakemberek szoros együttműködését igényli:

· olyan tulajdonosi struktúra kiialakítása amely megfelelő kereteket ad az exitre való felkészülésre és a majdani (1,5-2 év múlva bekövetkező) értékesítésből származó jelentős bevételek adóhatékony fogadására és kezelésére; nem titkoltan ez lenne a bizalmi vagyonkezelés;

· szükség van olyan szakértőre is, aki szembesíti az adott vállalkozást erőségeivel, gyengeségeivel és konkrét cselekvési programot is ad a hiányok pótlására és a szükségszerű kiigazításokra, vagyis aki „kiszereli” az adott vállakozást az értékesítésre;

· ha az adott vállalkozás saját kapacitásaiból nem tudja megoldani a management kérdését szükségünk lesz egy felkészült és tapasztalt interim managerre is;

· mindeközben a jogi és adózási kérdések garmadájával szembesülhet a project amihez megint csak egy tranzakciós kérdésekben jártas jogi- és adótanácsadó szükségeltetik;

· végül, de koránt sem utolsó sorban, kell majd egy olyan felkészült és többszörösen bizonyított tranzakciós tanácsadó is, aki nem csak szavakban szerzett már vevőt, de eredményes referenciák tucatjait tudja felmutatni.

Szerencsére ma már mindegyik „összetevő” hozzáférhető a hazai piacon is, és ennek megfelelően egyik fő feladatunknak azt tekintjük, hogy megteremtsük a résztvevők között a lehető leghatékonyabb együttműködést és kiaknázzuk az ebből természetesen fakadó szinergiákat. Mindez persze valóban nem olcsó, vagyis annak, aki a fenti funkciók összességét magában foglaló „csomagot” kívánja megvenni, rendelkeznie kell megfelelő üzemmérettel és tőkeerővel. A jó hír azonban az, hogy egy sikeres tranzakció eredményeként nem csak ezek a költségek térülnek meg, de a fenti szereplők működésének eredményeként jelentős extra profit realizálható. Vagyis a „szegény tulajdonos” nem szegényebb, hanem lényegesen gazdagabb lesz, ráadásul egy jelentős összegű likvid tőke felett tud majd diszponálni egy illikvid vagyon helyett.

A költségek egyébiránt nem egyszerre, hanem a felkészülési időre szétterítve jelentkeznek, ráadásul bizonyos tipusú díjak egy része sikerdíj formájában is kiköthető.


Kiderült, hogy 70-es évek végén, majdnem egy időben Kalocsán a Forradalmi Ezredben voltunk elő felvételis katonák. Anekdotáztunk is egy kicsit, hogy a fiúknak milyen jót is tett az a 11 hónap. A legtöbben ott szedtek fel magukra egy kis „csibészséget”.

Közel a 60-hoz úgy gondolom, hogy a seregben eltöltött 11 hónap nélkül szegényebb lenne az életem. Noha akkor, 18 évesen, persze utáltuk az egészet mert elvesztegetett időnek és totálisan felesleges aktivitásnak tekintettük (utóbbi akkor és abban a formában igaz is volt), de utólag már úgy látom, hogy a sereg egy férfi ember számára nagy iskola, mert nemcsak az igazi férfi barátságokat alapozza meg egy életre, de olyan emberismeret megszerzésére kényszerít, amit máshol nem, vagy csak sokkal nehezebben sajátíthattunk volna el. A felszedett „csibészség” és „dörzsöltség”, meg persze a rengeteg, még a mai napig is felidézett story pedig már csak hab a tortán. Érdekes módon, némi ismeretség után, viszonylagos biztonsággal megtudom állapítani még a korosztályombelieken is, ha kimaradt nekik a katonaság. Ami pedig a fiatalabb korosztályokat illeti – ahogy mondani szokták – nem is tudják, hogy mit veszítettek azzal, hogy nekik már nem kellett katonának lenniük. Azt gondolom, hogy ez nem feltétlenül válik az előnyükre. Mindenesetre számos, bár nem mindig pozitív élménnyel lettek szegényebbek.

Vagyonkezelőként hogyan látja azt a generációt, aki most készül felváltani a mienket?

Nehéz erre a kérdésre egzakt módon válaszolni. Nem gondolom, hogy ez a korosztály összességében jobb vagy rosszabb lenne a mienknél. A lényeg a másságban van, ami egyfelől egy természetes dolog, másfelől azonban valóban okozhat korosztályi feszültségeket még akár családon belül is. Ezek a feszültségek persze jelentős mértékben elkerülhetők vagy feloldhatók lennének az egymás iránti nagyobb kiváncsisággal és toleranciával, amikor nem egymás gyengeségeit, hanem inkább erősségeit kutatnánk. Mindez persze türelmet, kiváncsiságot és nyitottságot feltételez.

Vagyonkezelőként pedig a legnagyobb problémát nem is a fiatalabb generációk minőségében hanem sokszor tényszerű hiányában látom. Számos alkalommal szembesülök ugyanis azzal, hogy a vállalkozást létrehozó és évtizedeken keresztül gyarapító 60-70 éves családfő legnagyobb problémája az, hogy nincsen olyan akinek át tudná adni a vállalkozást családon belül, mert gyermekei vagy más közeli rokonai érdektelenek, esetleg alkalmatlanok, legrosszabb esetben érdemtelenek erre. Ebben az esetben csak a vállalkozás mielőbbi eladását tudom racionális döntésnek tekinteni, persze az előbb elmondottak szerinti megfelelő felkészítéssel.

Egy nagyon fontos dolgot nem szabad elfelejtenünk! Egy vállalkozás jövöje, amely alkalmasint alkalmazottak sok tucatját foglalkoztatja (amely egyben több tucat családot is jelent!), nem csak a szűk tulajdonosi kör magán- vagy családi ügye. Egy ilyen vállalatnak a szétesése a tulajdonos halála miatt nemcsak a saját családjának okozhat súlyos egzisztenciális gondokat, de sok mindenki másnak is. A vagyonunkról való felelős gondoskodás egyik pillére annak a társadalmi felelőségvállalásnak is, amely igazi polgárrá emeli a vállalkozót.


Köszönjük az interjút!

Alternative text - include a link to the PDF!

 

FEL

Szóljon hozzá!      (Jobbra tudnivalók!)

Szakértőnk további cikkei