Turizmus Évindító Csúcstalálkozó 2019
2019 február 22 13:00 – 15:00

Hungexpo Utazás Kiállítás, Kerámia terem
 


 

#

 
 

Kelet-közép-európai kilátások

Elöljáróban egykérdéses interjú Dr. Bod Péter Ákossal, aki Kelet-közép-európai kilátások címmel tart vitaindítót a VII. Kelet-Közép-Európai KKV Csúcstalálkozón.

A világgazdaság összefüggéseit egyre nagyobb régiók kereskedelmi kapcsolataival lehet már csak érzékeltetni. Bizonyítékként legyen elég most csak a TTIP tárgyalásokra utalnunk. Igaznak véli-e, hogy a kelet-közép-európai térséget egységes és önállóan elemezhető kereskedelmi gazdasági tényezőnek lehet tekinteni? – kérdeztük Dr. Bod Péter Ákostól

Hogy tényleg térséget alkot-e, sőt gazdaság-diplomáciai erővel bíró tényező-e az a néhány ország, amelyet Kelet-Közép-Európának mondunk, nem dönthető el egykönnyen. Valójában majd az adja meg a választ, amit e kétségtelenül létező földrajzi térség politikai vezetői – vagy tágabban: meghatározó erői – cselekedni fognak az előttünk álló fordulatos esztendőkben. Valóban itt van az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti kereskedelmi és befektetési egyezmény (Transatlantic Trade and Investment Partnership - TTIP) ügye, amelyről talán ez év során, de mindenesetre a közeli időkben valamilyen formában dönteni kell az Unión belül, előtte nemzeti szinten. És vannak egyéb elkerülhetetlen állásfoglalási helyzetek, amelyekben a magyar, valamint a lengyel, szlovák, cseh vezetésnek, csakúgy, mint a balti vagy balkáni országok politikusainak bű-t vagy bá-t kell mondaniuk. Ha egy térség országai, azoknak a kormányai azonos hangon szólalnak meg, akkor kétségtelenül figyelembe veendő tényezőként tekintik az állásfoglalást az egy ligával feljebb játszó nagyhatalmak is.
De a kérdés megfogalmazásából kihallani a kételyt is: lehet-e valóban egységes, önállóan elemezhető kereskedelmi-gazdasági entitásnak tekinteni országok adott csoportját, esetünkben mondjuk a visegrádi négyeket (V4). A kétely jogos. Az 1335-ös visegrádi királytalálkozón a katonai és külpolitikai paktumok mellett megállapodtak a kereskedőik áruit megállító és megvámoló Bécs kikerülésében, a kereskedelmi útvonalak áthelyezésében: a három uralkodó gazdasági érdekeinek gondos összeillesztése legalább olyan fontos volt, mint az uralkodók családi kapcsolatainak ereje. Valamiért és valami (valaki) ellen: ez cementezi össze a térségi közelségből vagy kölcsönös vonzalomból adódó társulást. Idővel azután, amint például a skandináv országok mára már valóban sokrétű és szerves együttműködése mutatja, a mindennapos gyakorlatba is átszűrődik az, ami valamikor talán dinasztikus vagy politikai szándék volt elsősorban. De az eltérő nemzeti érdekek a mégolyan erős térségi együttműködést is felülírhatják: elég arra utalni, hogy a dánok és svédek nem léptek be a közös európai valutát használók klubjába, míg Finnország az első lehetséges alkalommal áttért az euróra; Norvégia pedig még az EU-ba sem lépett be (miközben tagja a NATO-nak, amelynek Finnország viszont nem).
E kitérő után érthető, ha óvatos és árnyalt választ adunk a feltett kérdésre. Amikor Antall József kezdeményezésére 1991-ben összejöttek Visegrádban a térség vezetői, egy sor közös érdek, és számos hasonlóan értékelt veszély motiválta a három ország vezetőit. Mára az immár négy uniós tagállam gazdasága meglehetősen szétfejlődött (sajnos az egy főre jutó hazai termék mutatóján mérve a másik három mindegyike előttünk áll), és a gondok-bajok sem teljesen egyformák. A jelenleg hivatalban levő kormányok nem azonos módon ítélik meg a külső veszélyeket és fejleményeket, például Ukrajna területi egységét, Oroszország geopolitikai státuszát, az orosz energiától való függést, és nem azonos földrajzi irányok felé orientálódnak.
Ugyanakkor nemcsak a nagyközönség, de a szakmai közvélemény sem teljesen érzékeli, hogy a demokráciára és piacgazdasági rendre áttérő (visszatérő) térségbeli gazdaságok között az utóbbi években, egy bő évtizede tartó felfutásnak köszönhetően, igen erős gazdasági kapcsolatok jöttek létre. A magyar kivitelben Csehország nagyobb részt képvisel, mint az Egyesült Államok vagy a földrajzilag jóval közelebbi Egyesült Királyság; Szlovákiába irányuló kivitelünk kétszerese az oroszországinak, és Lengyelország is kétszer akkor felvevőpiaca a magyarországi áruknak, mint Kína! Hozzá kell persze tenni a tisztánlátás kedvéért, hogy a térségbeli külkereskedelmi forgalom igen jelentős részét a nemzetközi termelési láncot működtető nagyvállalatok szervezik. De így vagy úgy, a térség kétségtelen anyagi erővé vált mára.
Üröm az örömben, hogy – amint a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb ország-jelentése is észrevételezi – néhány éve mérséklődik hazánk részesedése a világ külkereskedelméből: nő ugyan mind a kivitelünk és a behozatalunk, de nem olyan ütemben, mint a világátlag, és elmarad a dinamikánk a többi visegrádi országétól is. Ebből azt a feladatot lehet kiolvasnunk, hogy lehetőség szerint új gazdasági szereplőknek kellene belépniük az áruk és szolgáltatások külkereskedelmébe, mégpedig – amint erről már olyan sokat értekeztünk – legfőképpen a kis és közepes cégek köréből. Először nyilván a közelebbi környezet jön szóba a külkereskedelmi tevékenység elkezdésekor, de a mai világban nincs annyival távolabb egy magyar cégről a költségek és teendők skáláján mérve Brno és Baltimore, mint ahogy azt a földrajzi térkép mutatja.
És itt adódik egyébként egy olyan pont, ahol a TTIP és a KKV-szektor ügye találkozik. Magam azt érzékelem, hogy a KKV-tulajdonosok, vezetők gyakran bizalmatlansággal tekintenek a transzatlanti kereskedelmi tárgyalásokra. A tárgyalás-taktikai okokból, vagy egyszerűen a gazdasági diplomaták megszokásából, mindenesetre elég keveset lehetett eddig megismerni a tárgyalások menetéből. Ez persze megnövelte az eleve meglevő bizalmatlanságot: hátha megint a nagyvállalatok („multik”, „amcsik”) érdekét szolgálják a szabályok, a kicsik rovására. Azt persze elég valószínű, hogy a nagy nemzeti és transznacionális cégek lobbistái ott vannak minden lehetséges fórumon. Ám tulajdonképpen nem az eleve sokpiacú konglomerátumok külkereskedelmi esélyeit javítaná a megállapodás, hiszen éppen ezek a nagyvállalatok tudták eddig is szakapparátussal, tőkével könnyedén leküzdeni az áruk és szolgáltatások határokon való átjutásának akadályait. Objektíve a kisebb méretű vállalkozások növekedési esélyeit javítaná az, hogy egy újabb nagy lélekszámú fejlett gazdasági térségből szerezhetnek be könnyen fontos inputokat, találhatnak fizetőképes vevőt termékeikre.
A kisebb belépési akadály, vagy azoknak a gyakorlati eltörlése természetesen élénkíti a versenyt. Ez a fogyasztóknak egyértelműen jó, a termelőknek pedig akkor, ha elég versenyképesek, vagy azzá tudnak válni. E vonatkozásban akár jogos is lehet a jövőt illető aggodalom, ámbátor a gyenge versenyképességű vagy fejlődni képtelen cégre akkor sem jönne jó világ, ha valamilyen oknál fogva elakadna a két nagy kereskedelmi blokk közötti tárgyalás, és fennmaradnának a mai adminisztratív, adózási és szabályozási korlátok.
Vajon a visegrádi országok politikai vezetői megtalálják a közös érdeket ebben a fontos konkrét ügyben? Sikerül-e azonos nevezőre jutni az európai energiapolitika dilemmáiban? És az orosz politika megítélésében? Az európai gazdaságpolitikai koordináció hatékonyságát javító olyan ügyekben, mint a bankunió? És miként viszonyulnak a közös európai valuta átvételének feladatához az eddig vonakodó vagy nem kellően felkészült nemzetek? Kérdések sora: a válaszadást ha akarnák, akkor sem tudnák elkerülni a kormányok. Ezek az ügyek, kérdések lesznek a tesztjei annak, hogy a kelet-közép-európai térség megmarad-e földrajzi, esetleg történelmi fogalomnak. Magam azt remélem, hogy megnő a térség gazdaságdiplomáciai súlya, anyagi ereje, és ezen keresztül hazánk érdekérvényesítő képessége is  válaszolta Dr. Bod Péter Ákos, egyetemi tanár

Ha érdekli téma és szívesen hozzá is szólna, tartson velünk a VII. Kelet-Közép-Európai KKV Csúcstalálkozón. További információk és regisztráció >>


FEL

Szóljon hozzá!      (Jobbra tudnivalók!)