KKVHÁZ
 

#

KKVHÁZ KKVHÁZ
 

KKVHÁZ

KKVHÁZ
 

Szabadkereskedelmi megállapodás - kérdésekkel

Miért vált ki indulatokat az EU és az USA tervezett kereskedelmi és beruházásvédelmi (Transatlantic Trade and Investment Partnership TTIP) együttműködése?

Napjainkban divat az EU és az USA világgazdasági pozíciójáról, gazdasági viszonyairól és jövőjéről vitatkozni. Ezek a fejtegetések kikerültek már a gazdaságdiplomácia műhelyeiből és a szélesebb tömegek érdeklődését is felkeltették. Külön lendületet kölcsönzött ennek a vitának, hogy a két hatalom szabadkereskedelmi megállapodást kíván kötni egymással.

Elöljáróban egy dolgot szögezzünk le! A globális termelés és a kereskedelem összehangolása – nem is kérdés – az egész civilizációnk érdeke. A Föld kifogyóban lévő erőforrásai, a klímaváltozás, a népességrobbanás, a vízkészletek kiapadása vagy a talajok kimerülése a mai tudásunk szerint kikényszerítik az összefogást. Az elveket illetően nincs is vita. A valóságban azonban rendkívül kevés jó példát találni. Az észak-atlanti térség két szuperhatalmának tervezett összefogása mögött sem a globális jószolgálati megfontolások állnak.

Az EU és az USA hosszú évek tárgyalásai után fel kívánják gyorsítani az Észak-atlanti Kereskedelmi és Beruházásvédelmi Partnerségük (TTP) létrehozását. Angela Merkel német kancellár (a szabadkereskedelmi egyezményt ő vetette fel először 2007-ben) a teljes befolyását bevetve, 2015 végéig tető alá akarja hozni a két szuperhatalom megállapodását. Ebben az EU magállamainak kormányai partnerek. Az unió déli államainak vezetői és a kelet-közép-európai országok inkább kivárnak.
Furcsa ízt ad a tárgyalásoknak, hogy az európai közvélemény egyenesen ellenzi a megállapodást. Milliós tömegeket megmozgatva, aláírásgyűjtés folyik egy elutasító referendum érdekében. (http://mtvsz.blog.hu/2015/01/08/trojai_egyezmenyek_kesz_katasztrofa)
A tengerentúlon sem megy minden rendben. Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke már beletörődni látszik, hogy a republikánus többségű kongresszus nem teszi neki lehetővé, hogy a saját eredményeként könyvelje el a TTIP megállapodást.
Mindezek tükrében – reálisan nézve – a tervezett rövid időn belül aligha írható alá az egyezmény.

Mi áll a háttérben? Kinek az érdeke a TTIP?
Az USA világgazdasági szerepe, (a rendkívül jó abszolút gazdasági adatok mellet is) fokozatosan és látszólag megállíthatatlanul csökken. A vezető kulcsvalutát ugyan belátható ideig még az Egyesült Államok birtokolja, ami kétség kívül konzerválja az USA domináns szerepét, ugyanakkor a termelési adatai és hatékonysági mutatói a versenytársaival való összehasonlításban romlanak. Ez oda vezet, hogy hamarosan őrségváltás következik be a világgazdaság élén.
Az unió egyesített gazdaságai sokkal nagyobbak az USA gazdaságánál. Az unió kereskedelmi mérlege az USA vonatkozásában óriási többletet mutat. Látszólag a két észak-atlanti hatalom versenyében az unió áll jobban. A valóság azonban az, hogy az unió lassul, tartós recesszióban van, vezetési és döntéshozatali rendszere pedig messze az USA hatékonysága alatt áll. Öregedő, jóléti társadalmai veszítenek a versenyképességükből.
Összességében az USA a versenyképesebb gazdaság. Ennek a két kihívásokkal küzdő szuperhatalomnak nem lehetősége, hanem kényszere az együttműködés.

Kivel szemben kell összefogniuk?
Kína annak a küszöbén áll, hogy átvegye a világ legnagyobb nemzetgazdasága címet. Egyes mutatók vonatkozásában ezt már meg is tette. A vásárlóerő-paritás „purchasing power parity”, rövidítve PPP) mutatóin mérve Kína már az első. Nem fogja sokáig őrizni pozícióját, mert nehézség ide vagy oda, India a nyomában van.
Oroszországot ma divat temetni, de a józanabbak tudják, hogy ez az ország végtelen erőforrásokkal rendelkezik nemcsak a földfelszín alatt, hanem a tömegek mozgósításának a képességeit illetően is. Az embargó ellenére máris kezd magához térni (http://www.karpatinfo.net/cikk/gazdasag/javultak-az-orosz-gazdasag-kilatasai)
A világgazdaság kis tigrisei sem úgy gondolják, hogy az idők végezetéig az USA vagy az unió legyen a világ vezető gazdasági hatalma. 

Ebben a helyzetben a két szuperhatalomnak valóban jó oka lenne arra, hogy az egymásnak adott vámkedvezményekkel – lássuk be, a közös fellépési lehetőségek szempontjából, a legszerényebb eszközzel – összefogjanak és növeljék a versenyképességüket.

Erről a szerény összefogásról azt azért érdemes elmondani, hogy ha eljátszanánk a gondolattal, miszerint a világgazdaságnak csak két szereplője lenne, az EU és az USA, akkor fel sem merülne az együttműködés. Azért nem, mert a két hatalom egymás mellett élését alapvetően a verseny jellemzi. A felek messze nem jutottak még el arra a szintre, hogy tekintettel legyen a saját érdekein túlmutató szempontokra is. Ha mégis kompromisszumokat kötnek, arról nyugodtan kijelenthetjük, a kényszerűség áll mögötte, mégpedig a feltörekvők legalább időleges visszaszorításának az érdeke.
A látszólag kézenfekvő szabadkereskedelmi megállapodásuk kialakítása kapcsán kialakult vita is abból ered, hogy a felek érzik, csak kényszerből cselekszenek és nem feltétlen igaz az a propaganda jelszó, hogy a megállapodás eredménye egy „win-win” helyzetet hoz létre.

Mi szól a TTIP megkötése ellen, melyek azok a tényezők, amelyek ilyen hosszú tárgyalássorozatba kényszerítik a feleket és ilyen sok érzelmet váltanak ki?
A szabadkereskedelmi egyezmények látszólag a gazdaságdiplomácia bevett gesztusai. De csak látszólag. A tapasztalatok és a józan ész is azt mondatja, hogy egy ilyen együttműködésben mindig az jár jobban, akinek a gazdasága hatékonyabb. A védővámok a történelem kezdete óta arra hivatottak, hogy megvédjék a saját gazdaságot az esetleg ügyesebben termelő partnereinktől. Ha ezt a védelmet eltöröljük, vagy mérsékeljük, akkor a hatékonyabb elfoglalja a piacokat. Természetesen az USA összességében versenyképesebb gazdasága nem azt jelenti, hogy minden ágazatban ő a hatékonyabb. Van olyan szektor, ahol az unió biztosan erősebb. Ilyen például a számos más, magas technológiai hozzáadott értéket mutató iparág mellett az autóipar is. (Nem véletlen tehát a fokozott német lelkesedés sem). Azokban az ágazatokban azonban, ahol az energia költség, vagy a munkaerő ára kiemelt szerepet kap, ott az USA pozíciója aránytalanul erősebb.
Sokan felvetik azt is, hogy a felek gazdaságaiban érvényes szabványok, engedélyezési eljárások, protokollok eltérései is alattomos aknák lehetnek a megállapodások során, vagy ami rosszabb, azt követően.

Összegezve:
Az EU és az USA a kultúrájuk, történelmük alapján is sokkal inkább szövetségesei egymásnak, mint bárki másnak.
Miközben az EU nagyobb gazdaság, az USA a versenyképesebb. Van egy általában szemérmesen kezelt fontos tényező még, a két hatalom katonai szövetségese is egymásnak, az USA megkérdőjelezhetetlen dominanciájával.
A feltörekvő gazdaságok – elsősorban Kína – nyomására az összefogás elkerülhetetlen. A vámok eltörlése és/vagy mérséklése egyes ágazatokat a hatékonysági eltérések miatt tönkretehet, mind az USA, mind az EU vonatkozásában. Modell számítások vannak arról, hogy hol és melyik ágazat sínyli meg a TTIP megállapodást jobban. A végeredmény egyelőre azonban az, hogy senki nem tudja pontosan, mi fog történni.

Mi Magyarországon úgy érezhetjük, messze vagyunk ettől a vitától. Nem így van. Kizárólag most van lehetőségünk az asztalra tenni a magunk sajátos szempontjait. A kész egyezmény ratifikációjánál kihátrálni, módosításokat kérni felér egy merénylettel. Azt, hogy az EU és az USA szabadkereskedelmi megállapodást kötnek egymással, kezelhetjük tényként. Azt, hogy mikor, abban lehetnek meglepetések. A magyar érdek az, hogy figyeljük a tárgyalások alakulását és a kialakuló erőviszonyokat a lehető legkorábban érzékeljük azért, hogy az esetleg érintett ágazataink versenyképessé tételét a lehető legkorábban megkezdhessük. Akkor, ha valamelyik vesztes európai ágazat bedolgozói körében találjuk magunkat, nagy bajban lehetünk. Persze nyerhetünk is!


FEL

Szóljon hozzá!      (Jobbra tudnivalók!)