KKVHÁZ
 

#

KKVHÁZ KKVHÁZ
 

KKVHÁZ

 

KKVHÁZ
 
  • KKVHÁZ cikkek
  • Szakértőink
  • Küldetésünk
  • KKVHÁZ KLUB TAGSÁG
  • Hirdessen nálunk!
 

Fókuszban az egészségipar

A Nemzetgazdasági Minisztérium szeptember végén tartotta az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó szakmai konzultációsorozat első állomását „Gyógyító Magyarország” címmel.

A konzultációra az egészségipar szakmai szervezeteinek képviselői, vezetői kaptak meghívást azzal a céllal, hogy a kormány velük együttműködve készítse el az Új Széchenyi Terv egészségiparra vonatkozó változatát. A rendezvényen résztvevő szakemberek tájékoztatást kaptak az új stratégiáról, a vitairathoz eddig érkezett szakmai és civil hozzászólásokról, valamint elmondhatták további javaslataikat az Új Széchenyi Tervvel kapcsolatban.

Az egészségipar az egyik legígéretesebb ágazat a hét kiemelt program közül, a gyógy- és termálturizmus már az első Széchenyi Terv idején is kiemelt sikereket ért el. Az egészségipar valódi kitörési pontja lehet a magyar gazdaságnak, amennyiben hazánk kihasználja a rendelkezésére álló potenciálokat. Az egészségipar valamennyi nemzetgazdasági prioritásnak megfelel: munkahelyeket teremt, erősíti a kis- és középvállalkozói szektort, jól képzett szakembereket igényel és ezáltal élénkíti az oktatás-képzést, tartós gazdasági növekedést biztosít, valamint javítja az emberek egészségi állapotát, emellett jövőképet ad a morálisan szétesett egészségügyi ágazatnak. Az egészségipar terén létező és ismert sajátosságaink vannak: gazdag termálvízkinccsel, a gyógyítás terén megfelelő szakértelemmel, ismerettel és hagyománnyal bírunk, jól képzett szakemberekkel és kiváló kutatási eredményekkel rendelkezünk. Az Új Széchenyi Terv program erősségeinkből, természeti adottságainkból és speciális tudásunkból komoly stratégiai előnyt kovácsol.

Az Új Széchenyi Terv egyrészt hazánk termálvízkészletének, geotermikus adottságainak jobb, hatékonyabb kihasználását célozza meg, másrészt összekapcsolja az egészséget szolgáló termelő és szolgáltató iparágakat. A program sikeres megvalósulása esetén komoly növekedést érhetünk el az ország versenyképessége és foglalkoztatási szintje terén, amely végső soron Magyarország nemzeti össztermékének emelkedését eredményezi.

Az Új Széchenyi Terv 7 kitörési pontot tartalmaz:

  1. Gyógyító Magyarország – Egészségipar
  2. Megújuló Magyarország – Zöld gazdaságfejlesztés
  3. Otthonteremtés – Lakásprogram
  4. Vállalkozásfejlesztés – Üzleti környezet fejlesztés
  5. Tudomány – Innováció – Növekedés
  6. Foglalkoztatás
  7. Közlekedés – Tranzitgazdaság

Az Új Széchenyi Terv 2011. január 15-én indul útjára. A Nemzetgazdasági Minisztérium időközben elindította az Új Széchenyi Terv honlapját, a www.szechenyiterv.gov.hu-t.


FEL

Szóljon hozzá!      (Jobbra tudnivalók!)

Szakértőnk további cikkei