IV. KKVHÁZ Megyék Versenye 2016
2016 december 15, 13-17 között
1051 Budapest, József nádor tér 2-4
NGM Pénztárterem

 
 

 

Vas a győztes

  • vissza a szakértő profiljához

Befejeződött az idei Megyék Versenye.

December 3-án, csütörtökön rendeztük meg a KKVHÁZ Megyék Versenye 2015 döntőjét Budapesten, a NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóság Dob utcai épületében. A döntőben a megyék 5 fős csapatokkal vehettek részt. A verseny idei témái az exportképesség és a pályázatok voltak. Az októberben indult megmérettetést végül Vas megye nyerte.

A döntőn 25 csapat vett részt: 2 fővárosi, 18 megyei és 5 a szomszédos országokból. A csapatokat összesen 6 darab asztalhoz sorsolták, mindannyian ugyanazt a kérdéssort kapták: Áldás vagy átok a külpiacokon megjelenni? Lát-e lehetőséget a kkv szektor külpiaci terjeszkedésére? Milyen eszközökre lenne szüksége ehhez a szektornak? Mit tanácsolna azoknak, akiknek ma jók a hazai kereskedelmi pozícióik, tekintsék prioritásnak a külföldre lépést?

Az asztaltársaságok, miután megválaszolták a kérdéssort, maguk dönthették el, hogy csapatuk közül ki legyen a szóvivő. Az így kialakult 6 szóvivőnek 3-3 perc állt a rendelkezésére ahhoz, hogy asztaltársasága véleményét előadja a zsűri előtt.
A legtöbben lehetőségnek nevezték a külpiaci jelenlétet, és úgy vélték, materiális és immateriális eszközökre is szükség van ahhoz, hogy a kkv szektor az ország határain túl is sikeresen jelen legyen.

Arról, hogy melyik prezentáció volt legjobb, a zsűri döntött. A forduló győztese a hatodik felszólaló lett, és asztaltársasága – Tolna, Vas, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém megye – bejutott a végső döntőbe. A fináléban 3-3 percben kellett bemutatniuk régiójuk egy exporttermékét a versenyzőknek. Így bemutatkozott a szekszárdi bor; egy fröccsöntő gép; egy közvilágítást vezérlő termék; valamint egy speciális cumisüveg és a vigaszágon továbbjutott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye biogabona – Hungaro Durum Rozs – termékei.

A zsűri szavazatai alapján Vas megye nyert a MAM-Hungária Kft. cumisüvegével. (Képünkön)
Második helyezést ért el Veszprém megye.
Harmadik helyezett lett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

 

A résztvevők tárgyi és szolgáltatási nyereményeket kaptak. A legjobb hazai megye különdíja – akárcsak a megelőző években – most is az, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kiemelt támogatása mellett, a minisztérium magas rangú személyiségének részvételével is 2016 első negyedévében Gazdasági Csúcstalálkozót rendezünk a győztes megyeszékhelyén. A rendezvény időpontját majd a miniszter jelöli ki.
Mivel a versenyen nemcsak hazai, hanem külhoni csapatok is részt vehettek, díjaztuk a legjobb külhoni versenyzőket is. Különdíjuk, hogy tiszteletükre a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH Zrt.) által támogatott export konferenciát rendezünk ugyancsak 2016 első negyedévében. Ennek időpontját majd az MNKH Zrt. vezérigazgatója, Ducsai-Oláh Zsanett jelöli ki. Ezt a különdíjat Horvátország-Eszék-Baranya megye érdemelte ki.

A döntő a főszervezők – Náray Balázs és Gulyás József – bemutatásával kezdődött. Náray elmondta: 3 éve riporterként volt jelen először a Megyék Versenyén, tavaly moderálta a versenyt, ezúttal pedig szervezőként is részt vett a verseny lebonyolításában. Gulyás József, a KKVHÁZ vezérigazgatója meghatódottságának adott hangot, hogy immár harmadik éve tartják meg a megmérettetést. Kiemelte, hogy amikor 3 évvel ezelőtt az OTP vezető munkatársának, Wolf Lászlónak elmondta a verseny ötletét, az OTP azonnal az ügy mellé állt. Ezt követően bemutatta a zsűritagokat, akik a versenyzői asztalokkal szemközt foglaltak helyet. A zsűri tagjai voltak: Dr. Bod Péter Ákos egyetemi tanár; Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes; Dr. Kiss Zoltán, az MKIK Kisvállalkozás-fejlesztési Kollégiumának elnöke; Szabó István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke; Szalai István a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Kormányzati kapcsolatokért és koordinációért felelős igazgatója; Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társasága stratégiai ügyvezető igazgatója; Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere, Dr. Nagy Ágnes, a tavalyi győztes mentora, egyben a Békés Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője; Lehoczky Tibor, a Goodwill Consulting vezető pályázati tanácsadója; Princz Attila üzleti hálózatfejlesztési szakértő; Vizsy József, a Magyar Vámügyi Szövetség elnöke, Aladics Sándor az OTP Bank Kis-, Középvállalati Igazgatóság Termékfejlesztési és értékesítési igazgatója, valamint Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke.

Köszöntőjében Dr. Kiss Zoltán elmondta: örül, hogy sok versenyző MKIK-tag, valamint kiemelte a kkv szektor fontosságát, megemlítve többek között azt, hogy hazánkban a foglalkoztatottak 75 százalékát a kkv szektor adja. Szalai István is köszöntötte a résztvevőket. Azt mondta: a verseny fontos kezdeményezés, mert gyakorlati példákon keresztül a vállalkozások olyan információkhoz jutnak, amelyek révén az exportképességünk nőhet.

Dr. Bod Péter Ákos előre bocsátotta a jó hangulatot és az innovációt, és arra kérte a zsűrit, hogy bölcs döntést hozzon. Dr. Varga Árpád, mint a döntőnek otthont adó házigazda is köszöntötte az egybegyűlteket. Wolf László, az OTP bank vezérigazgató-helyettese elmondta: az OTP azért támogatja a versenyt, mert a pénzügyi kultúrát, a vállalkozói tudást próbálják fejleszteni. Azt is elmondta: külföldön lenni nem könnyű, látták személyesen, de ezzel a vetélkedővel a vonatkozó tudást meg tudják osztani.

Szabó István arról beszélt, hogy a kezdetek óta figyelemmel kísérik a versenyt. Hozzátette: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felzárkóztatásra szoruló régió, ezért a kkv-k számára nehezebb ott az élet. Örült annak, hogy külhoni versenyzők is jelen vannak, hiszen megyéjük a keleti határral határos és már rég felfedezték, hogy a helyi vállalkozások nem állnak meg a határnál.

Az ez év szeptember 17-én meghirdetett és október közepén indult verseny célja az volt, hogy egyfelől játékosan, másfelől közösségépítő módon ráirányítsa a figyelmet a vállalkozói kedv és a vállalkozóvá válás fontosságára.

Dr. Lenner Áron Márk belgazdaságért felelős helyettes államtitkár zárszavában gratulált a győzteseknek, valamint egy nyáron elindult pályázati formát ajánlott az egybegyűltek figyelmébe. Arra biztatta a jelenlevőket, 2020-ig éljenek a vissza nem térítendő pályázatok adta lehetőségekkel, mert 2020 után valószínűleg csak visszatérítendő pályázati kiírások lesznek.

A vetélkedő elnökségének tagjai voltak: Dr. Bod Péter Ákos egyetemi tanár, Siklós Márta Leitner Leitner Audit Kft. ügyvezető, Seszták Oszkár Szabolcs-Szatmár Megyei Közgyűlés elnök, Kiss Zoltán MKIK Kisvállalkozás-fejlesztési Kollégium elnök, Csonka Tibor OTP Bank Nyrt. Kis- és Középvállalkozási Igazgatóság ügyvezető igazgató, Dr. Szabó László Zsolt médiakommunikációs szakember, Szabó Miklós Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. ügyvezetés elnöke, Dr. Varga Árpád Nemzeti Adó- és Vámhivatal külső kapcsolatokért felelős elnökhelyettes, Princz Attila üzleti hálózatfejlesztési szakértő, Ducsai-Oláh Zsanett Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgató, Dr. Nagy Ágnes Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályvezető, VizsyJózsef  Magyar Vámügyi Szövetség elnök, Lehoczky Tibor Goodwill Consulting Pályázati Tanácsadó Kft. vezető pályázati tanácsadó, pályázatíró, pályázati csoportvezető, Földváry Beáta WIFI Hungária ügyvezető igazgató, Dr. Doór Zoltán Magyar Logisztikai Egyesület elnök, Kovács András Magyar Posta Zrt. KKV értékesítési osztály osztályvezető, Vágó Péter Kereskedők és Vállalkozók Veszprém Megyei Képviselete elnök.

A rendezvény képei az alábbi linken érhetőek el, kérjük azokat, akik e-mailben is szeretnének hozzájutni néhány fotóhoz, a kkvhaz@kkvhaz.hu e-mail címen jelezzék felénk kérésüket!

http://www.kkvhaz.hu/megyek-versenye-2015-donto-kepek

 
 
 
 
 

FEL

Szóljon hozzá!      (Jobbra tudnivalók!)